Városi Civil Alap pályázat 2021 2021. március 23. 12:37 A BGA Zrt. honlapján hamarosan kiírják a Városi Civil Alap pályázatot, amelynek keretén belül ötezer fő feletti települések civil szervezetei akár 15 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhetnek.
| | Tájékoztató a gépjárműadó befizetéséről 2021. március 20. 07:00 Tájékoztató az idén januártól megváltozott jogszabállyal, illetve fizetésmentesítés igénylésének menetével kapcsolatban.
|
Árlista – Hesztia Kft. 2021. március 19. 13:25 A Hesztia Kft. ÖTÉ-k számára rövid ideig még 5% kedvezményt biztosít árlistájából, melyet most elérhetővé teszünk honlapunkon.
| Beavatkozások 2021. márc. 8–14. 2021. március 17. 14:47 Az önkéntesek és önkormányzati tűzoltók ismét sűrű hetet tudhatnak maguk mögött: sok volt az avartűz, de sajnos közúti balesetben sem volt hiány. Heti körképünk következik.
|
Elhunyt dr. Hoffman Imre 2021. március 10. 17:57 2021. március 10-én hunyt el dr. Hoffmann Imre nyugállományú tűzoltó altábornagy, aki mindvégig a tűzoltói hivatás elkötelezettjeként dolgozott, támogatva az önkéntes tűzoltóságokat, szívügyének tekintve a hagyományok őrzését, a múlt emlékeinek ápolását.
| Beavatkozások 2021. márc. 1–7. 2021. március 10. 14:00 A múlt heti beavatkozásokból készült válogatásunkban ismét számos helyszín szerepel, ahol önkéntes és önkormányzati tűzoltók (is) részt vettek a kárelhárításban.
|