Beavatkozások 2022. jan. 3–9. 2022. január 12. 15:14 A múlt héten a hideg időjárás miatt főleg fűtéssel kapcsolatos problémákhoz, illetve műszaki mentésekhez kellett vonulniuk az önkéntes és önkormányzati tűzoltóknak. Heti körképünk következik.
| | Új felhívások a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2022. január 10. 19:57 Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2022. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.
|
Tíz éves a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltózenekar 2022. január 10. 12:16 Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltózenekar. Az esemény alkalmából Dobson Tibor tű. vőrgy., az MTSZ elnöke köszöntötte a zenekart.
| Már elérhetőek a Magyar Falu Program idei évi felhívásai 2022. január 03. 16:02 Már elérhetőek a Magyar Falu Program idei évi felhívásai és a mai naptól be is adhatóak a kérelmek. Első körben 13 pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség, amelyek a korábbi évek népszerű kiírásait tartalmazzák, valamint a falvak által kért új pályázati célokra is biztosítanak forrást.
|
Év végi köszöntő 2021. december 30. 08:52 Eseménydús év volt az idei a Magyar Tűzoltó Szövetség és tagszervezetei számára. Összefoglalónkban felelevenítjük a legfontosabb eseményeket, és közzétesszük Dobson Tibor tű. vőrgy. év végi köszöntőjét.
| Dallal köszönte meg Zoltán a tűzoltók munkáját 2021. december 29. 15:14 Palatka Zoltán közösségi szolgálatot töltő diák, a Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium végzős tanulója. Úgy érezte, valamivel meg kell lepnie a tűzoltókat, akiket annyira becsül.
|
Kellemes karácsonyi ünnepeket! 2021. december 23. 08:32 Kívánjuk, hogy a karácsonyi ünnepek kellemesen, békésen, és minden tűzoltó számára eseménymentesen teljenek!
| Ötmillió forint üzemanyag-támogatás az MTSZ-nek 2021. december 22. 11:10 A Volánbusz immár harmadik alkalommal fordítja jótékony célokra MOL-multipontjait – az ezekből származó üzemanyag-ajándékkártyákat dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója és Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója adta át a kedvezményezett szervezeteknek, köztük a Magyar Tűzoltó Szövetségnek.
|