Hírek

Új gépjárművel gazdagodott a Tárkány ÖTE
2018. december 18. 10:43
Egy tűzoltó gépjármű ünnepélyes átadására került sor a Komárom Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon december 13-án délelőtt a Tárkány ÖTE számára.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adományozott egy felújított tűzoltó gépjárművet. A gépjármű az önkéntes tűzoltó egyesület illetékességi területén teljesít majd szolgálatot. Az ünnepségen Szunyog Zoltán tű. ezredes megyei igazgató köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy a mostani eszközátadás azért is fontos, hogy Tárkány térség tűzvédelme biztosított legyen, valamint a Tárkány ÖTE tevékenységéről mondott pár szót. A köszöntőt követően a Sárközi Gábor Tárkány település alpolgármestere, illetve a Tárkány ÖTE tűzoltói átvették a járművet. A rendezvény zárásaként a résztvevők a komáromi hivatásos tűzoltókkal együtt megtekinthették, kipróbálhatták a járművet, és választ kaphattak a gépkocsival kapcsolatos kérdéseikre.

Fotó: Józan Tímea