Hírek

MTSZ szakmai nap
2017. október 03. 12:26
Immár második alkalommal – ezúttal egy napig – zajlott a Magyar Tűzoltó Szövetség szakmai napja „Korszerű technika – korszerű módszerek” címmel. A Balatonföldváron, 2017. szeptember 30-án megtartott rendezvény ezúttal is nagy sikernek bizonyult: összesen több mint négyszázan - köztük határon túlról érkezett székely, vajdasági kollégák és a Szlovák Tűzoltó Szövetség delegációja is - látogatóval.

Az ünnepélyes megnyitón Dobson Tibor tű. dandártábornok, az MTSZ elnöke meghívására részt vett Tardi Tamás, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, Wéber Antal tű. dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Jamrik Péter, a Balatoni Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Tanácsadó Testületének elnöke.

Az eseményt Tardi Tamás, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: minden tűzoltó tiszteletet érdemel azért az önfeláldozó munkáért, amit végez, legyen akár önkéntes, akár önkormányzati, létesítményi vagy hivatásos. Dobson Tibor tű. dandártábornok rövid beszédben üdvözölt minden jelenlévőt, kiemelve, hogy a szakmai továbbképzés mellett a kapcsolattartásra, az összetartozás erősítésére is kiváló alkalmat biztosít a második alkalommal megrendezett szakmai nap.

A szakmát képviselők és civil érdeklődők a balatonföldvári Naro kemping területén megnézhették az érdekes szakmai bemutatókat és tartalmas előadásokat is élvezhettek, amelyet Heizler György nyá. tű. ezredes, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, a rendezvény szervezője moderált. Az egyik legkedveltebb látvány- és hangulatelem egyértelműen az új fejlesztésű, Scania alvázra épített F45XR típusú BRONTO SKYLIFT magasból mentő volt, amely mintegy negyvenöt méterre vitte fel a sorban álló érdeklődőket. A szakmai bemutatók közül kiemelhetjük a műszaki mentés legújabb módszereinek bemutatását akkumulátoros Weber mentőszerszámokkal, Szemlits Gyula irányításával. Mindezek mellett helyet kapott a "KÖTÉL" Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület demonstrációja, amelyben az egyesült államokbeli kollégák által kedvelt kéziszerszámokkal mutatták be a mentést. A roncsautó kézi eszközökkel történő felfeszítése, szétvágása kemény diónak bizonyult, de szerencsére a „KÖTÉL” tagjai mellett néhány, a nézők közül érkező, vállalkozó kedvű kolléga is sikerrel járt.

 Nagy érdeklődés kísérte a – laikusok és szakmabeliek számára egyaránt szokatlan – demonstrációt, amelyet Nagy Zoltán, a Baráthegyi Vakvezető Segítő Kutyaiskola trénere tartott, korlátozott látási viszonyok közötti mentés és önmentés témában. A szimulált balesetben látáskárosodást szenvedett tűzoltóknak a velük utazó gyerekeket kellett kimenteniük, főleg hallásukra és tapintásukra hagyatkozva. A Nagy Zoltán folyamatos narrációjával kísért program során a nézők megérthették, mennyire felértékelődik a kollégák közötti folyamatos, egyértelmű verbális kommunikáció.

 A Dräger Safety standján a látogatók egy teljesen más megközelítésből bemutatott (ön)mentést láthattak. A cég a saját bemutató-konténerében a zárt terekbe, tartályokba történő beszállást, valamint mentést és önmentést szemléltette a FER Tűzoltóság szakértőinek segítségével, ami egy kisebb szemináriumnak is megfelelt. 

Természetesen ismét volt kismotorfecskendő-bemutató is: a Hesztia Kft. ezúttal a Rosenbauer kismotorfecskendőket hasonlította össze. A jelentkezők kipróbálhatták, hogy a különböző sugárcsövekkel milyen hatékony és víztakarékos oltás valósítható meg. Teljesítményeik alapján ezek a kismotorfecskendők kiválóan alkalmazhatók két sugár bevetésével történő oltásra.

A párhuzamosan folyó kísérő előadások sem maradhattak el. Az elméleti blokkot Nagy Zoltán, a Nardotech igazgatója nyitotta meg „Biztonságos beavatkozásokat segítő mentőszoftver” című előadásával, majd Tulok Antal, a Hesztia Kft. területi referense és a Vas Megyei Tűzoltó Szövetség alelnöke ismertette a Rosenbauer kismotorfecskendők paramétereit. Utána Verőczei Attila, a Folyami Katasztrófavédelem mentésvezetője következett „Műszaki és vízi mentés eszközei” című előadásával, majd Laczkó Péter, a SziFire Kft. divízióvezetője beszélt a mentés eszközeiről (Új feszítő hengerek és ollók a mentésben). A sort Szabó István, a FER Tűzoltóság tiszaújvárosi létesítményi tűzoltóparancsnoka (Veszélyes anyagot szállító tartálykocsi-balesetek a közelmúltból), valamint Nagy Zoltán tréner (Fogyatékossággal élő személyek kárhelyi és nem-kárhelyi mozgatása, menekítése, kommunikációja) zárta.

A szakmai napon készült teljes képanyag az MTSZ Facebook-oldalán tekinthető meg.