Röviden

A Ringtheater-per, amely 1882. április 24. és május 16. között zajlott, napvilágra hozta a színház biztonsági intézkedéseinek és tűzvédelmi berendezéseinek hiányosságait. Szóba kerültek a színházi személyzet tudatlansága is, amely teljesen felkészületlen és túlterhelt volt, valamint a tűzoltóság elégtelen felszerelése.

De lássuk a Színháztechnikai Fórum 1981. dec. 1-jei számának összefoglalóját az esetről:

„És ekkor az egyik munkás a színpadon gázégőjével meggyújtja a szuffitavilágítást... Hirtelen tűzfüggönybe borul minden, a lángok magasra kúsznak, és a zsinórpadlás is azonnal égni kezd. A forró levegő hatására a színpadot takaró függöny is fellebben, és bepillantást enged a színpadra. Az emberek hirtelen észreveszik a lángokban álló színpadot, felüvöltenek, és vad pánikban a kijárat felé törnek, vagyis csak megpróbálnak, mert alig 8 perccel a tűz kitörése után egy hatalmas léghuzat söpör végig a házon, a gázlámpák kialszanak, és a szövetfüggöny – amely időközben szintén tüzet fogott – kivágódik egészen a galéria magasságáig, és hatalmas füstfelleg tolul be a nézőtérre. Az emeleti páholyok mellvédje elkezd égni, de a füstben végül ott elalszik a tűz. Majd hirtelen kriptacsöndbe borul az egész ház, s nem hallani mást, csak a tűz ropogását.”

A probléma alapvetően az volt (az amúgy is tűzveszélyes gázlámpákat és színházbelsőt leszámítva), hogy valaki a tűz elől menekülve kinyitotta az utcára nyíló, hatalmas színpadi ajtót, ez pedig a levegő beáramlása miatt a lángokat és a füstöt – a színpadi függönyt félretolva – a nézőtérre vezette. A nézőtér a szűk és homályos lépcsőkkel valóságos halálcsapdává vált, amikor kialudt a világítás.

Szintén kulcsfontosságú volt (a későbbi perben is) a mentéssel kapcsolatos fatális tévedés. A bent rekedt emberek (valószínűleg a füstmérgezés miatt) nagyon gyorsan meghaltak, a kiérkező tűzoltók szervezetlenség és a felszerelésbeli hiányok miatt (erre még későbbi cikkünkben visszatérünk) nem voltak a helyzet magaslatán. A nagy tűzben kiáltozásokkal próbálták megállapítani, hogy vannak-e még bent emberek, de mivel nem kaptak választ, sokan azt feltételezték, hogy mindenki kijött már.

A helyszínen volt Anton Landsteiner rendőrségi főtanácsos, aki lényegében a munkákat irányította, aki a katasztrófa hírére a helyszínen este megjelent Habsburg Albrechtés Habsburg-Lotharingiai Vilmos főhercegnek kijelentette: mindenki megmenekült.

A borzalmas tévedésre később, a színház átvizsgálásakor derült fény, amikor néhány rendőr szó szerint holttestek tömegébe ütközött.

A per

Franz Jauner ringszínház-igazgató, aki 1880 óta volt a színház vezetője, Dr. Julius Newald polgármester, Anton Landsteiner rendőrtanácsos, valamint öt további személy volt kénytelen bíróság elé állni. Newald ugyan felmentést kapott a perben, ennek ellenére lemondott hivataláról. A város ugyanis már hónapok óta dolgozott egy „színházszabályzaton”, amely a hazai színházak biztonságával foglalkozott, és biztonsági intézkedéseket írt elő a közönség védelmére színháztüzek esetén. Hanyagság miatt ez még nem lépett hatályba és nem került végrehajtásra. Newald levonta ebből a következtetéseket és visszalépett.

A bíró viszonylag enyhe büntetéseket szabott ki. Franz Jauner igazgató, akárcsak Franz Geringer házgondnok, négy hónap elzárást kapott, Josef Nitsche világítási felügyelő nyolc hónapot az élet biztonsága elleni vétség miatt. Kétségtelenül problémásnak tűnnek a végrehajtó hatalom, a rendőrség és a tűzoltóság területéről származó vádlottak felmentései. Adolf Wilhelm, a városi építési hivatal mérnöke és tűzoltóparancsnok, valamint Leonhard Herr, a városi tűzoltóság rekvizitamestere, továbbá August Breithofer tűzőr és Anton Landsteiner rendőrtanácsos felmentést kaptak. Állítólag mindent megtettek, ami a lehetőségeik körén belül volt.

Ez a tűzeset volt az alapja annak az átfogó átszervezésnek, amely megteremtette a mai, modern bécsi tűzoltóság szervezeti alapjait. 1884. május 9-én kiadták a tűzoltóság szervezeti szabályzatát, és a tűzoltóságot leválasztották a városi építési hivataltól.

Részletek egy korabeli tudósítás alapján

A Neue Freie Presse 1882. május 6-án rendkívül hosszú és részletes, majd másfél oldalt megtöltő újságcikkben tudósított a Ringtheater-ügy büntetőperének egyik tárgyalási napjáról.

A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt, a közönség hatalmas érdeklődéssel követte a drámai jeleneteket. Nem is csoda: szokatlan volt Anton Landsteinert, egy rendőrtanácsost vádlottként látni, aki makacsuI vitatkozott a tanúk vallomásaival.

Fő tanúvallomások:

• Anton Ritter von Klaps miniszteri tanácsos: A színpadon észlelte a tüzet, világításért kiáltott a folyosón, de a rendőrök elmentek és nem tértek vissza. Gyertyával próbált előrehatolni, de a füst és hőség miatt négykézláb kellett lemásznia a lépcsőn. Azt vallotta, hogy tűzoltót lényegében nem, rendőrt is csak az alsó szinten látott.
• Dr. Karl R. v. Enderes (újságíró): 8 óra előtt érkezett a helyszínre. Tanúja volt, hogy egy tűzoltó azt jelentette Landsteinernek: már senki sincs odafent. Ez kulcsfontosságú pont volt, mert Landsteiner erre hivatkozva állította, hogy azt hitte, mindenki megmenekült. Itt fontos mozzanat egyébként, hogy az ügyész külön megkérdezte, több tűzoltóval beszélt-e Landsteiner, ám a tanú azt mondta: ő csak egyetlen tűzoltóval látta a rendőrtanácsost.
• Landsteiner védekezése: Azt állította, többször kérdezett tűzoltóktól és a városi építési igazgatótól (Amberger), és mindenki azt mondta, már nincs senki a színházban. Amberger állítólag nevetségesnek tartotta a kérdést.

További tanúk:

• Wilhelm Gelbwachs (az irodai alkalmazottak egyesületének elnöke): Elmondta, hogy a galériáról a főlépcsőn keresztül menekült le, az előcsarnokban pedig lámpáért kiáltott (ti. mások menekülésének megkönnyítéséhez), de egy rendőrtől azt a választ kapta, hogy nincs. A tanúvallomásában kitért arra is, hogy egy rendőrbiztost ugyanitt többen győzködtek, hogy mégiscsak kellene egy lámpa, mert vannak még odafenn (az emeleten) mások, de azt a választ kapták, hogy az erkélyen keresztül már mindenki kimenekült (miközben valójában még voltak fenn emberek). Mindez kulcsfontosságú vallomás lehetett volna, de Gelbwachs azt vallotta, hogy nem emlékszik rá, ki volt ez a rendőrbiztos (pedig az ügyész külön rákérdezett, hogy nem Landsteiner volt-e).
• Joseph Aigner festő: Leírta a káoszt, a függöny fellobbanását, a pánikot. Látta, hogy egy férfi olajlámpával ment be, de az nem égett.
• Franz Jauner igazgató: Részletesen elmesélte menekülését a második emeleti páholyból. Utána visszament segíteni, és egy civilruhás őrnek kiabált, hogy vigyen világítást, mert odafent fulladoznak az emberek. Később kiderült, hogy Grüner felügyelővel beszélt.

A tudósítás azt mutatja, hogy súlyos koordinációs problémák, félreértések és téves információk jellemezték a mentési erőfeszítéseket, ami hozzájárult a tragédia nagyságához.

Következő cikkünkben az eset magyarországi és tűzvédelmi vonatkozásait járjuk körbe.

A cikkhez a következő forrásokat használtuk fel:

• Színháztechnikai Fórum, 1981. dec. 1.: „Száz éve történt: Kigyulladt a bécsi Ringtheater”
• Neue Freie Presse 1882. május 6.: „Der Ringtheater-Process”

(fotó: Pixabay.com)