Hírek

Tűzoltóadomány Hargita megyei településeknek
2016. május 27. 18:31
A Magyar Tűzoltó Szövetség gépjárműfecskendőket adományozott a romániai, Hargita megyei rugonfalvai református egyházközségnek és a bögözi önkéntes tűzoltóságnak.

A gépkocsikat Dobson Tibor tű. dandártábornok, az MTSZ elnöke 2016. május 27-én adta át Debrecenben. A Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat  keretén belül lezajlott segítségnyújtás már a sokadik volt a hálózat tavalyi megalakulása óta. Dobson Tibor üzenetértékűnek nevezte a tűzoltóautók adományozását, mely szerinte jelzi, hogy a nemzeti összetartozást a tűzoltóságon keresztül is lehet erősíteni. Az MTSZ és a szomszédos országokban működő, immár hálózatba szerveződött önkéntes tűzoltók között jó együttműködés alakult ki az elmúlt időszakban, amit folytatni szeretnének: Magyarország kormánya és az országgyűlés ennek megfelelően igazította ki a tűzoltó szövetség költségvetését – mondta el Dobson Tibor az MTI-nek.

Hozzátette: ötvenmillió forintos költségvetésüket felhasználva szervezik a hazai és a határon túli képzéseket és ápolják a kapcsolatokat. A múlt héten – ahogyan arról honlapunkon is beszámoltunk – két kárpátaljai településen tartottak árvízvédelmi és vízi mentési gyakorlatot, és rövidesen technikai adományt is visznek a térségbe.

Dobson Tibor elmondta azt is: a most átadott két tűzoltójárművet az MTSZ a hajdú-bihari és a hevesi katasztrófavédelmi igazgatóság adta át a Magyar Tűzoltó Szövetségnek. A járművek felújítva, felszerelve indultak el Székelyföldre az átadás napján.

Tudósító: MTI
Fotós: Hajdú-Bihar Megyei Kat. Véd. Ig.

 

Kapcsolódó képek:

Tűzoltóadomány Hargita megyei településeknek Tűzoltóadomány Hargita megyei településeknek Tűzoltóadomány Hargita megyei településeknek
>>> További képek a galériában <<<