Hírek

Tízéves visszatekintő: zenekari fejlesztés
2023. április 27. 09:17
Az MTSZ felkarolta a tűzoltó zenekari hagyományok ápolását is – például hagyományteremtő eseménysorozat megrendezésével, zenekari fejlesztési források megteremtésével.

A tűzoltó zenekarok az önkéntes tűzoltók közösségének szerves – és színes – részét képezték, ám az új korban jelentőségük csökkenni látszott. Ezt ellensúlyozandó 2018 júniusában került megrendezésre az I. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozó, melynek kiemelt célja volt a magyarországi és a határon túli, magyarlakta régiókban működő önkéntes tűzoltózenekarok szorosabb együttműködésének támogatása, valamint közös szakmai fórumok biztosítása. A találkozó révén a kuriózumnak számító önkéntes tűzoltózenekarok évszázados hagyományának őrzését, továbbadását is célul tűzték ki a szervezők. Ennek érdekében „Forrás a zenének – feladat a zenésznek” pályázaton 5 zenekar 6-8 millió forintos pénzbeli támogatásban részesült. Ennek köszönhetően pótolni tudták a fellépőruhákat, hangszereket, illetve finanszírozták utazásaikat. 
A hagyományteremtő szándék sikerrel járt: 2018–2022 között összesen három alkalommal találkoztak egymással a zenekarok, többek között Beregszász, Hegykő, Lakitelek, Ózd, Pomáz, Somorja, Szabadka, Szentegyháza, Csíkkozmás, Csíkszentdomokos, Székelykeresztúr, Zenta, Mecseknádasd és Pomáz településekről. Egy-egy alkalommal tiszteletét tette a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar, illetve a Katasztrófavédelem Központi Zenekara is.

A megvalósítást támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap által; az események fővédnöke Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnöke volt.

Bejegyzésünk egy sorozat része, amellyel csütörtökönként jelentkezünk, s amelynek témája az elmúlt tíz évben történt események, eredmények felsorolása. 

Előzmény: Tízéves visszatekintő: társadalmi szerepvállalás

A „Tízéves visszatekintő” című kiadvány „hagyományos” formátumban ide kattintva tölthető le: [pdf]