Az 1862-es esztendőben, amikor Karvasy Ágoston jogász-akadémikus kiadta A közrendészeti tudomány című könyvét, a szervezett magyar tűzoltás még meg sem született. Az első hazai önkéntes tűzoltó egylet csak 1870-ben alakult meg Pest városában – Karvasy munkája tehát egy olyan korszak lenyomata, amelyben a tűz elleni védekezés legfeljebb rendőri feladatnak számított, önálló szervezetrendszerrel nem rendelkezett, és tudományos igényű leírása sem igen létezett magyar nyelven.

A szerző és műve

Karvasy Ágoston 1809-ben született Győrben, és pályafutása során a jog- és közgazdaságtudomány egyik legsokoldalúbb magyar művelőjévé vált. A Nagyváradi Királyi Akadémián, majd a Győri Jogakadémián oktatott, 1849-től pedig a Pesti Egyetem tanára lett, ahol közel két évtizeden át tanított. A Magyar Tudományos Akadémia 1846-ban levelező tagjai közé választotta. Fő műve, A politicai tudományok rendszeresen előadva háromkötetes enciklopédikus vállalkozás volt; az ebből kinövő A közrendészeti tudomány pedig az első önálló, magyar nyelvű rendészettudományi könyv – egyúttal az egyetlen ilyen tárgyú munka egészen a 19. század utolsó harmadáig.

A tűz mint rendészeti probléma

Karvasy felfogásában a tűzvész elsősorban közrendi és vagyonbiztonsági kérdés: a polgárok javait fenyegető veszélyek elhárítása a rendőri hatóság kötelezettsége. A könyv hetedik fejezete, A vagyonbátorságról, külön paragrafusokban tárgyalja a tűz okozta veszélyeket – és e szöveg ma is meglepően modern gondolkodásmódot tükröz, legalábbis a megelőzés logikáját illetően.

Karvasy pontosan látta, hogy a tűzoltás három nagy feladatra osztható: a tűz keletkezésének megakadályozására, gyors észlelésére, és hatékony oltására. Megelőzési javaslatai között szerepel, hogy a városokban nem gyúlékony anyagokból kell építeni, a tetőzet cserép vagy pala legyen, a kémények rendszeresen tisztíttassanak, a gyúlékony anyagokat – szénát, szalmát, lőport – ne tartsák lakóházakban. Faluhelyen a csűröket a lakóépületektől távolabb, a kertek mögött kell elhelyezni, és a szomszédos épületek között fákat, különösen diófa-sorokat kell telepíteni tűzgátként.

A korai jelzőrendszer szükségességét is megfogalmazza: nappali és éjjeli őrök járjanak a helységben, a tornyokból figyeljék a tüzet, és éjjel égő lámpával, nappal lobogóval, harangszóval és dobpergéssel riasszák a polgárokat. Aki elsőként jelenti a tüzet, jutalomban részesüljön; aki eltitkolja, büntetésben.

Szervezés és eszközök

Az oltás megszervezéséről írottak különösen figyelemreméltóak, hiszen a szerző egy olyan kor kényszerűségeiből indult ki, ahol hivatásos tűzoltóság még nem létezett. A könyv előírja, hogy a szükséges felszerelést be kell szerezni és a helység különböző pontjain elhelyezni. Karvasy így fogalmazta meg mindezt korabeli nyelvezettel:

„1) Hogy nagyobb oltószerek, milyenek a vízi szekerek, fecskendők, vízi puskák, nagyobb létrák, vitorlavásznak vagy bőrök, melyek megáztatva a szomszédházaknak ótalmul szolgálnak, tömlők, tüzvedrek, csákányok, vaslapátok elegendő mennyiségben meglegyenek; ezen oltószerek, melyekkel gyakorta kísérlet tétessék, vájjon jó állapotban vannak-e, a helység különféle részeiben és oly helyeken, hol azok minden pillanatban kéznél vannak, elhelyeztessenek, és tűz esetében vagy a lovakkal bíró szomszédok vagy a bérkocsisok által a vész helyére vitessenek. Arra is gond fordíttassék, hogy a szükséges víz sehol se hiányozzék, tehát több piaczon legyenek közkutak, és minden ház, mennyire lehetséges, kúttal legyen ellátva. 2) Minden egyes háznál aránylag annak nagyságához tűzoltó szerek p. o. vízzel szüntelen ellátott kádak és kézi vízipuskák tartassanak."

Nagyobb városokban kiképzett tűzoltószemélyzet felállítását javasolja, kisebb településeken pedig a kovácsokra, ácsokra, kéményseprőkre és harangöntőkre hárul a kötelező megjelenés. A különböző csoportok feladatát előre el kell osztani: ki a vizet hordja, ki a fecskendőnél dolgozik, ki a javakat menti, ki a sebesülteket látja el.

Karvasy kitér a tűz utáni teendőkre is: a hamut locsolni kell, míg teljesen kihűl, az omladékok alól elő kell keresni az értékeket, a hajléktalanná vált szerencsétleneknek szállást és ellátást kell biztosítani, szükség esetén országos pénzgyűjtéssel. A tűz okát fel kell deríteni – és nemcsak a szándékos gyújtogatást kell büntetni, hanem a vétkes gondatlanságot is.

Miért fontos ez ma?

Karvasy könyve egy jogtudós kísérlete arra, hogy a tapasztalati megfigyelésekből és a korabeli európai rendészettudományból kiindulva keretet adjon valami olyasminak, amire akkor még nem volt sem intézményrendszer, sem önálló szakirodalom. A tűzvédelem ebben a könyvben még rendőri feladatként jelenik meg – a szervezett tűzoltóság gondolata csak évekkel később kezdett testet ölteni. Mégis: az általa lefektetett alapelvek – megelőzés, gyors észlelés, szervezett oltás, utógondozás, a felelősség meghatározása – ma is a tűzvédelmi gondolkodás pilléreit alkotják. Hogy mindezt elsőként foglalta össze magyarul, már önmagában maradandó érdem.

Források:

• SALLAI János: A magyar rendészettudomány úttörője, Karvasy Ágoston / Ludovika.hu
• Karvasy Ágost: A közrendészeti tudomány (Pest, 1862) Hetedik fejezet. A vagyonbátorságról