Hírek

Összefoglaló a versenyről
2015. július 30. 15:06
Csütörtök volt a verseny napja. A versenyt a www.CTIF2015.eu oldalon egyenesben lehetett interneten követni. A magyar csapatok jól szerepeltek.

Békéssámson fiú csapat javított a tavalyi hazai versenyen elért időeredményén, de sajnos 10-10 hibapontot gyűjtöttek a két futamban, s így gyakorlatilag a 1028,2 pontot értek el, ami a 21. helyre volt elegendő. Pázmándi lányok eredménye 1041,17 pont lett lényegesen jobb, mint a hazai versenyen (1016,09 pont), s ezzel a 6. helyen végeztek a lánycsapatok között. A csapatok versenyére több szurkoló is kiutazott Opole-be, biztatva a magyar fiatalokat. „Jó volt Pázmándinak lenni!” írta tájékoztatójában Domakné Józsa Zsuzsanna, a lánycsapat egyik felkészítője.

A nap második felében a un. tábori olimpiára került sor. Ez több állomásos ügyességi vetélkedő elsősorban a verseny feszültségének levezetésére vezette be a CTIF.

Pénteken a versenyzőket Opole közelében lévő szabadtéri őslénytani kiállítására vitték el egész napos kirándulásra. Este pedig a szabadtéri színpadra szervezték a nemzetek bemutatkozó fellépését. A mieink műsorát nagy tapssal jutalmazta a közönség.

Szombaton délután az eredményhirdetés és az ünnepélyes versenyzárás következett.

Vasárnap kora reggel indultak haza fiataljaink, akiket Budapesten Dobson Tibor tű. dandártábornok  MTSZ elnök fogadta. Megköszönte az eredményes részvételt, a felkészítést és emléklapot adott át a magyar delegáció tagjainak.

„Pár kép a hazaérkezésről.Pesten Dobson Tibor tü. ddtb. emléklappal fogadott bennünket. Nagyon szép gesztus volt, jól esett a csapatnak.” írta Domakné Józsa Zsuzsanna pázmándi felkészítő tájékoztatójában. Összességében a magyar fiatalok jó felkészülést követően eredményesen szerepeltek, méltón képviselték hazánk fiataljait a nemzetközi megmérettetésen. Köszönjük a munkáját a csapatoknak, a felkészítőknek, a BM OKF-nek és az MTSZ-neka, valamint mindenkinek, aki a kiutazás előkészítésében és megvalósításában segédkezett.

A versenyről bővebb információ képekkel, videó anyaggal megtekinthető a www.CTIF2015.eu oldalon.