Hírek

XVII. Nemzetközi Tűzoltó Fesztivál
2017. augusztus 14. 12:49
A lengyelországi Głuchówban 2017. augusztus 10-13. között immár tizenhetedszer rendezték meg a Nemzetközi Tűzoltó Fesztivált. Az MTSZ-t (s így Magyarországot) Sümeg és Budapest XIII. kerülete képviselte.

A nemzetközi történelmi tűzoltótechnikai kiállításon és fesztiválon hazánkból a Sümegi Önkormányzati Tűzoltóság, valamint a XIII. kerületi Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó- és Sport Egyesület vett részt, utóbbiak már tizedik alkalommal. 

A rendezvényről tudni érdemes, hogy mindenki a saját felszerelésével indul, mert azt is pontozzák és az időeredménybe is beleszámít, valamint minden felszerelést lovakkal húznak be a közönség előtt a verseny helyszínére. 

Idén 52, Lengyelországból érkezett csapat után szerepeltünk a nemzetközi kategóriában, ahol 8 csapat indult. A sümegiek az első, míg a XIII. kerületiek a negyedik helyet szerezték meg igen szoros versenyben. (Az első és a negyedik helyezett közötti időkülönbség mindössze négy másodperc volt.) 

Az eredményhirdetés alkalmával megkaptuk a legkorhűbben felújított felszerelésért és ruházatért járó különdíjat, amit a Lengyelország Tűzoltó Szövetségének elnöke adott át személyesen.

Gratulálunk a résztvevőknek!

 

Dobson Tibor tű. ddtbk., az MTSZ elnöke levélben köszönte meg Béres Ferenc tű. alezredesnek, a Hagyományőrző Bizottság vezetőjének a sikeres felkészítést. A levelet itt lehet elolvasni.