Hírek

Beszámoló az MTSZ tevékenységéről a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságnak
2017. március 31. 17:28
Dobson Tibor tű. dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke 2017. március 28-án az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága ülésén számolt be az MTSZ tevékenységéről. Szó esett az MTSZ tervezett köztestületté válásáról is.

Kósa Lajos, a bizottság elnökének köszöntését követően Dobson Tibor az előzetesen megküldött írásos anyag kiegészítéseként – Gróf Széchenyi Ödönt idézve – beszámolt azokról az eredményekről, amelyeket a Magyar Tűzoltó Szövetségbe tömörült önkéntes, önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok elértek, kiemelve, hogy ehhez a munkához már az önkéntes mentőszervezetek is csatlakoztak.

Az előadásban szó esett a szövetség határon túli szervező munkájáról, jövőbeni fejlesztési elképzeléseiről is. Dobson Tibor a köztestületté válás  előnyei között említette, hogy az MTSZ szervezett és intézményesített keretek között képes az erőforrásokat hatékonyabban koordinálni, és a hazai katasztrófavédelembe bekapcsolódni. Ezzel a kisebb káreseteket önállóan beavatkozó ÖTE-k felszámolhatják, a nagyobb káreseteknél pedig az önkéntesek bevonása jelentős létszámtöbbletet nyújthat a beavatkozó hivatásos erők számára. A költséghatékonyság mellett fontos érv volt a határon túli szervezetek számára történő segítségnyújtás is.

A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság megköszönte az előterjesztést, kiemelve a szövetség munkájának társadalmi jelentőségét.