Hírek

Önállóan beavatkozó a Zalaszentiván ÖTE
2016. március 07. 20:06
Március ötödikén ünnepélyesen is beavatták a Zalaszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, mint önállóan beavatkozó egyesületet. Az esemény során ünnepelték az egyesület százhuszonöt éves fennállását is. Így tovább nőtt azon egyesületek száma, amelyek baj esetén, hivatásos tűzoltók nélkül is beavatkozhatnak tűz- és káreseteknél.

A Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksággal együttműködési megállapodással rendelkező Zalaszentiváni Tűzoltó Egyesület az elmúlt évek során gyökeres változásokon ment keresztül. Zala megyében a legtöbb beavatkozáson részt vevő tűzoltó egyesület újabb mérföldkövéhez ért a mai napon.

Az ünnepségen a Himnusz hangjait követően a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője, dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok mondott beszédet, amelyben kiemelte, hogy Zala megye példa értékű lehet a többi megye számára is, hiszen itt immáron már három önkéntesen beavatkozó tűzoltó egyesület segíti a megye mentő tűzvédelmét. Egy-egy tűzoltó egyesület életében mindig nagy esemény, ha tűzoltóeszközöket vehet át, ha egy új gépjárműfecskendőt vagy akár szertárat avathat, de valamennyi eseményhez képest a legnagyobb az, amikor önálló beavatkozásra válik jogosulttá – fogalmazott a tábornok. Megemlítette, hogy a zalaszentivániak a 2013-as dunai árvíz során is remekül helytálltak a védekezési munkálatok során és egy évvel később pedig a településen történt III-as kiemelt tűzeset felszámolásában is oroszlánszerepet vállaltak. Köszönetét fejezte ki a település polgármesterének, akitől óriási támogatást, segítséget kap a tűzoltó egyesület nap, mint nap. Az országos tűzoltósági főfelügyelő emlékeztetett arra, hogy míg korábban csak tájékoztatást küldött a zalaszentiváni önkéntesek számára egy beavatkozást igénylő eseményről a megyei műveletirányítás, 2016 első napjától már riasztást kapnak. Ez az egyesület huszonnégy tagja számára komolyabb felelősséget, a falu és a szomszédos két település számára pedig nagyobb biztonságot jelent.

Köszöntőjében Egri Gyula tűzoltó ezredes, a Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató kiemelte, hogy az egyesület fejlődése tanulságos lehet a többi önkéntes egyesület számára is.  A százhuszonöt éves múltra visszatekintő egyesületnek a nulláról kellett újrakezdeni ezt a társadalmi szerveződést, ugyanis a kilencvenes években időszakosan megszűntette tevékenységét. Azonban a fiatal tűzoltók motiváltságának és tenni akarása eredményeképp állhatunk most itt, egy olyan ünnepélyen, amely kétségen kívül a legnagyobb esemény egy önkéntes tűzoltó egyesület életében. – mondta a megyei igazgató. Példaértékűnek nevezte az egyesület munkáját, összetartását és kiemelte azokat a komolyabb kihívást jelentő eseteket, amelyeknél a zalaszentiváni önkéntesek helytálltak.

A település polgármestere, Dormán Miklós beszédében kiemelte, hogy polgármesterként ő is a tűzoltó egyesület tagja, és a káresetek felszámolásában aktívan részt vesz. Fontosnak tartja, hogy ez az egyesület működjön a településen, mert nagyon kiemelkedő a közösségkovácsoló képessége és társadalmi haszna is van. Arról is tájékoztatta a jelenlevőket, hogy az önkormányzat a jövőben is a tőle megtehető maximális mértékben támogatja a most már önállóan beavatkozó egyesületét.

Pozsogár Andrea, az egyesület elnöke a rövid történeti áttekintést követően megköszönte azt a központi és önkormányzati támogatást, amely lehetővé tette, hogy idáig juthassanak. A jövőben remélik, hogy még nagyobb taglétszámú és modernebb egyesületté válhat a most már közel kétezer emberért felelősséggel tartozó tűzoltó egyesület.

A megyei igazgatóság átadta az egyesület számára a tűzoltás és műszaki mentési tevékenységek végrehajtására maradéktalanul alkalmas IFA gépjárműfecskendőt, amely a mai naptól kezdve hivatalosan is a Zalaszentiváni Tűzoltó Egyesület tulajdonában van. A továbbiakban Zalaszentiván, Alibánfa Zalaszentlőrinc lakosai érezhetik nagyobb biztonságban magukat, hiszen a riasztástól számított tíz percen belül már érkezik is a tűzoltói segítség Zalaszentivánról.

A fotók és a hír forrása a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja.

Fotós: Supák Sándor