Hírek

Ptk. határidő változás
2016. március 07. 12:49
Fontos, sok egyesületet érintő információ jelent meg a Civil Információs Centrum márciusi hírlevelében, melyet az alábbiak szerint közlünk.

Tegnap tárgyalta az Országgyűlés a T/9379 számú  törvényjavaslatot,  melynek  a  civil szervezetek  szempontjából  kiemelkedő jelentősége van. A törvénynek száma jelenleg még nincs, a Magyar Közlönyben még nem jelent meg, de annak kiemelt fontosságára tekintettel az Országgyűlés honlapjáról letölthető szövegét közöljük, mely szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő  átmeneti  és  felhatalmazó rendelkezésekről  szóló  2013.  évi  CLXXVII. törvény 11. § (1) és (3) bekezdése helyébe a következő  rendelkezések  lépnek:

„(1) A Ptk. hatálybalépésekor nyilvántartásba bejegyzett, illetve a 9. § (1) bekezdése szerint bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány 2017. március 15. napjáig köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk. szabályainak. Egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét."

(3) Az (1) bekezdés szerinti egyesület és alapítvány a létesítő okirata (1) bekezdés szerinti módosításának bírósági nyilvántartásba vételét,legkésőbb azonban 2017. március 15. napját követően csak a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján és a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően működhet."

Tehát a korábbi szabályozás helyébe – miszerint az  egyesületek  és  alapítványok  a  Ptk. hatálybalépését  követő  első  létesítő  okirat módosítással egyidejűleg, de legkésőbb 2016. március 15-ig kötelesek a létesítő okirataik mindazon rendelkezéseit felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, melyek nem felelnek meg a Ptk. szabályinak – egységesen 2017. március 15.  napja  került  meghatározásra  az esetlegesen  szükséges  módosítások átvezetésének határidejeként. 

A törvénymódosítás indoklása szerint jelenleg azon szervezetek száma, amelyek még nem feleltették meg létesítő okiratukat a hatályos Ptk. rendelkezéseinek, 52 922. A törvénymódosítás célja, hogy a jogi személyek védelme érdekében megakadályozza a mulasztásból eredő ellehetetlenülést és méltányos módon biztosítsa a civil társadalom számára a Ptk. rendelkezéseihez való alkalmazkodáshoz szükséges megfelelő időt. Ezt a javaslat a határidő egy évvel történő meghosszabbításával,  valamint  azzal biztosítja, hogy a létesítő okirat Ptk.-hoz való hozzáigazítását nem köti a Ptk. hatályba lépését  követő  első  létesítő  okirat-módosításhoz.

Kérjük minden kedves olvasónkat, hogy figyelje a Civil Információs Portált vagy a Magyar Közlöny honlapját, hiszen a törvény a Magyar Közlönyben történő kihirdetéssel válik érvényessé.

 

A teljes hírlevél letöltéséhez kattintson az alábbi linkre.