Hírek

Hatvan Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság 2015-ben
2016. február 29. 08:59
Az Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságok számában változás nem történt a 2015. évben, így továbbra is 60 ÖTP működik Magyarországon.

Ezek elsődleges műveleti körzettel rendelkeznek (EMK) rendelkeznek, ahol 538 településen több mint 1,1 millió állampolgár mentő tűzvédelméről gondoskodnak. A védett települések közül 248 olyan település található, amit hivatásos egységek csak 25 percen túl tudnak elérni a vonulásaik során. Ezért is kiemelkedő fontosságú a munkájuk. 

A képzéseknek köszönhetően a káresetek többségének felszámolására önállóan alkalmasak, azonban a bonyolultabb, nagy kiterjedésű, különleges szert igénylő eseteknél (az ÖTP-knél nincs kötelezően előírva különleges szer készenlétben tartása) szükséges a hivatásos állomány jelenléte és irányítása. 

A különböző ellenőrzések eredményei azt mutatják, hogy az ÖTP-k szakmai tevékenységének színvonala az elmúlt 4 évben a hivatásos erőkkel végzett közös gyakorlatoknak, a szakmai felügyeletnek és a speciális képzéseknek köszönhetően emelkedett. 

Az ÖTP-k működésének javítása érdekében 2015-ben munkacsoportok alakultak, amelyek vizsgálták és javaslatokat készítettek elő 

  • a szakmai képzettségek megszerzése, 
  • a szolgálatszervezés, 
  • a központi finanszírozás elosztásának felülvizsgálatáról. 

A munkacsoportok által elért legjelentősebb eredmény, hogy megoldási javaslat született az önkormányzati parancsnoki képzettség megszerzésének lehetőségére a középfokú végzettségűek számára is. A képzési dokumentumok elkészítése folyamatban van.

Az ÖTP-k állami támogatásának összértéke 2015-ben nem változott, megegyezett a 2014. évi 1,963 milliárd Ft-tal. Problémát okoz, hogy fejlesztésekre, a tűzoltó gépjármű állomány megújítására nem volt lehetőség.