A kezdeti nehézségek Pesten

Az alakuló önkéntes egylet első értekezlete már 1862. december 16-án lezajlott, ahol a résztvevők lefektették az alapokat. Megszületett a szervezet felépítésének első organigramja, amelyen azonban igencsak nyomott hagyott az alapítók túlzott lelkesedése. A hierarchia terjedelmesre és bonyolultra sikeredett; ezért, amikor következő év január végén beterjesztették azt elfogadásra a helytartótanácshoz, a tervezet heves ellenérzéseket váltott ki a tanács tagjaiból. Az ellenállás mögött egyrészt – vélt vagy valós – szakmai indokok álltak, mint például az, hogy az önkéntes tűzoltóság nem képes szakszerűen és fegyelmezetten működni – de éppenséggel az ötvenfős (!) tisztikar sem nyerte meg az elbírálók tetszését. Másrészt azonban ott voltak a biztonsági megfontolások is: a szervezet túlzottan katonaijellegű volt, a terv szerint számos tagot és szivattyúst kellett volna felvenni, akik mindegyikének alapfelszerésében ott volt a balta és a csákány. Ne feledjük, a szabadságharc nem egészen 15 évvel azelőtt zajlott, ráadásul pont a „legnagyobb magyar” fia készült létrehozni az új szervezetet. Mivel azonban a helytartótanács nem akart nyíltan szembehelyezkedni a terv beterjesztőivel, időhúzási taktikát választva halogatta az érdemi munkát. Egészen 1863. szeptember 15-ig nem is válaszoltak, akkor is csak egy sor fenntartást soroltak fel hivatalos válaszlevelükben, felszólítva a beterjesztőket a kérvény átdolgozására. Széchenyi azonban mindent egy lapra kívánt feltenni: nemcsak, hogy nem szándékozott eleget tenni a felszólításnak, de még gyűjtésbe is kezdett. A pénzszerzés célja egyértelműen és deklaráltan az volt, hogy a születő szervezetet útjára tudják bocsátani. (Érdekes mozzanat, hogy még az éppen Pesten tartózkodó Alexandre Dumas-t – híres francia írót, a Három testőr és a Monte Cristo grófja szerzőjét – is felkereste, aki 100 frankkal támogatta az egylet megalakulását.) 1864. no­vember 3-án aztán közvetlenül a kancelláriához fordult kérvénnyel, ami egyúttal egyfajta fellebbezés is volt a helytartótanács döntése ellen.

Helytartótanács, kancellária, belügyminisztérium
A történelmi ismereteket felfrissítendő (és, hogy kontextusba helyezzük a történéseket), érdemes röviden összefoglalnunk az itt szereplő szervezeteket. A Magyar Királyi Udvari Kancellária egy, ekkoriban már rendkívül réginek számító intézmény, még I. Ferdinánd hozta létre 1526-ban, hogy egyfajta közvetítőként funkcionáljon a királyi udvar és Magyarország mint a birodalom „belső állama” között. A Magyar Királyi Helytartótanácsot az 1722-23. évi országgyűlés iktatta törvénybe mint Magyarország országoskormányzati szervét; a kiegyezéskor, azaz 1867-ben a szervezet utódja lett a Magyar Királyi  Belügyminisztérium. Széchenyi elszánt volt – olyannyira, hogy meglehetősen agresszív taktikát választott. Még a kérvény beadása előtt a nyilvánosság elé lépett, és mindent kitálalt a napilapokban – mi ez, ha nem a hidak felégetése? „Elhatároztam,
hogy az ügyet […] szükség esetén a legmagasabb helyen is szorgalmazzam”, írta, majd hozzátette azt is, hogy amennyiben az ügy elbukik, kamatostól fogja visszafizetni a működési támogatásként felvett összegeket. Nagyszabású „haditerve” végül sikerrel járt: 1865. november 28-án kedvező válasz érkezett a kancelláriától. Volt ugyan egy furcsa kitétel, mely szerint az önkéntes tűzoltók a városi rendőrfőkapitány jogköre alá tartoznak, de ez a terv végül – hogy egy ideillő szófordulattal éljünk – füstbe ment. Érdekes módon ezt ugyanis a helytartótanács nem támogatta, és bár a rendőrfőkapitányt végül egyfajta „felvigyázónak” nevezték ki, a poszt betöltetlen maradt, mert a helytartótanács időközben megszűnt. Így tehát párhuzamosan zajlott egy-egy fontos esemény: lezajlott a kiegyezés, és megalakult a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egylet.