Hírek

Hatalmas katasztrófavédelmi gyakorlat Linzben
2019. október 08. 10:15
2019. október 5-én országos katasztrófavédelmi gyakorlat zajlott Ausztriában közel ezer tűzoltó és több mint kétszáz jármű részvételével. Az eseményen az MTSZ delegációja is jelen volt.

Az Osztrák Tűzoltó Szövetség által rendezett gyakorlatot élénk nemzetközi érdeklődés kísérte: részt vettek a hazájuk tűzoltó szövetségeit képviselő magyar, német, szlovén, cseh, lengyel küldöttek és a brazil tűzoltóság delegációja. A gyakorlatot az osztrák tartományok és tűzoltóságok vezetői, valamint számos civil szervezet képviselője kísérte figyelemmel.

 

Kezdés: törzsvezetési hely

A gyakorlat részleteinek bemutatására, valamint a koordinációval történő ismerkedésre szolgált a reggel 9 órakor megtartott egyeztetés, amelyre a tartományi tűzoltó iskolában kialakított törzsvezetési helyen került sor. A gyakorlat lényeges pontját képezte az egységek koordinálása, valamint az egymás közötti kommunikáció és a Felső-Ausztriai Tűzoltó Szövetség műszaki bevetésirányításának szervezési munkája. Az ok: a nagy kiterjedésű katasztrófahelyzeteknél többször megmutatkozott már, hogy a sikerhez az út elsősorban a jól koordinált és jól stukturált vezetési elemeken keresztül vezet. A terem minden szükséges technikai eszközzel kialakítva, az ott dolgozók több csoportra osztva dolgoztak Armin Blutsch, az Osztrák Tűzoltó Szövetség tűzoltó alelnöke által megtervezett feltételek között.


Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / R. Berger

 

Koordináció és stratégia

Már a tervezési fázisban az volt a cél, hogy a gyakorlat fókuszában a bevetési erők koordinálása, illetve a vezetési törzs stratégiai döntései álljanak. Erre nagy szükség is volt, hiszen ezen az „összausztriai” gyakorlaton ezer tűzoltó és kétszázkét jármű vett részt Ausztria valamennyi tartományából. Ezek mozgatása, logisztikai biztosítása, a feladatok időrendben való végrehajtása, az egységek közötti híradás megszervezése, valamint a lakosság és a média felé történő kommunikáció megszervezése és végrehajtása ugyancsak a gyakorlati feladatok közé tartozott.

– A gyakorlat mögötti ötlet az ausztria-szerte egységes kiképzés megjelenítése volt. Tesztelni akartuk továbbá, vajon a szövetségen túlmutatóan is jól működnek-e a parancsnoki láncok. Ehhez pedig valódi bevetési egységek és minél nagyobb számú tűzoltók részvételével lebonyolított gyakorlatra van szükség – fogalmazott Armin Blutsch.

 

A végrehajtott gyakorlati szcenáriók

1. Nehezen hozzáférhető helyen, egy hegytetőn erdőtűz alakult ki, amely egy szomszédos települést veszélyeztetett. A kihívást az oltóvíz több kilométerről, több eltérő forrásból helyszínre juttatása okozta. Egészen pontosan 300 tűzoltó 57 járművel dolgozott a területen, amelynek során a völgyben lévő több vízforrásból, 4 km alapvezetéket szerelve biztosították a tűzoltás vízellátását. Lényeges volt az állandó víznyomás fenntartása a megfelelő oltóhatás érdekében. A siker az oltósugarak hatékonyságában szemmel látható volt, még akkor is, ha közben néha szakadt az eső.

Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / R. Berger

 

2. A város alacsonyabban fekvő részén műszaki problémák miatt a Duna elöntéssel veszélyeztetett egy teljes települési területet. Egy nagy teljesítményű szivattyúkkal felszerelt, nemzetközi bevetésekre is készen álló egység feladata volt az árvíz megakadályozása, és több százezer liter víz elterelése.


Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / R. Berger

 

3. Erdős terepen az erős szélvihar miatt több fa dőlt egy fontos közúti szakaszra. A felderítés során az is nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik fatörzs maga alá temetett egy személygépjárművet. Az egységek feladata a műszaki mentés és az útszakasz megtisztítása volt.


Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / M. Seyfert

 

4. Személymentés, egy eltévedt túrázó csoport megtalálása volt a gyakorlat újabb fázisa. A mentési erők az elcsigázott túrázókat meredek területen találták meg, így a mentést – részben a sérülések miatt is – kötelekkel és hordágyakkal kellett végrehajtani.


Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / M. Seyfert

 

5. Egy hajóról lezuhant egy konténer a linzi kikötőben; a tűzoltósági búvároknak ezt kellett megtalálni és felszínre hozni. A gyakorlatot tovább nehezítette, hogy egy leszerelt helikoptert is elsüllyesztettek, amit a specialistáknak szintén felszínre kellett hozniuk.


Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / H. Kollinger

 

6. Üzemi területen, egy hatalmas hűtőházban végzett munkálatok közben veszélyes anyag áramlott ki. A tűzoltó egységek a veszélyes anyag behatárolását, a kiáramlás megszüntetését, valamint további a mentesítési feladatokat hajtották végre. A gyakorlatrész zárása a dekontamináció elvégzése volt. Ehhez rendkívül nagy erőket és speciális vegyi mentesítő, parancsnoki irányító és légzőbázis-járműveket vonultattak fel.


Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / H. Kollinger

 

Lakossági kommunikáció

A gyakorlat közben a linzi főtéren a tűzoltóságok speciális járműveit bemutató kiállítás volt hivatva a lakosságot is bevonni az eseménybe, ez az esős idő miatt – délelőtt megszakítás nélkül esett – inkább csak a délutáni időszakban valósult meg a tervek szerint.

 

Értékelés

A gyakorlat végén az egyes feladatelemek vezetői a saját csapataik munkáját értékelték, majd összes szövetségi tartományból a gyakorlat támogatásában résztvevőkkel együtt az összes tűzoltó felsorakozott a város főterén, ahol ünnepélyes külsőségek között értékelték és köszönték meg a zömmel önkéntes tűzoltók munkáját.


Fotó: Osztrák Tűzoltó Szövetség / H. Kollinger

 

Valóban lenyűgöző technika, fegyelem és szervezettség mutatkozott meg. Erő és erődemonstráció is volt ez a nap, amelyen nyilvánvalóvá vált az osztrák katasztrófavédelem ütőképessége, ahol döntően a logisztika és az egységek vezetése, interakciója állt a középpontban.

 

A galériában szereplő képek copyright: Berger / Kollinger / Seyfert

 


 

Kapcsolódó képek:

Hatalmas katasztrófavédelmi gyakorlat Linzben Hatalmas katasztrófavédelmi gyakorlat Linzben Hatalmas katasztrófavédelmi gyakorlat Linzben
>>> További képek a galériában <<<