Hírek

Összevont gyakorlat Csongrádban
2018. október 03. 09:27
Összevont gyakorlatot tartottak Csongrád megye járási mentőcsoportjainak, ahol közel százhuszan – köztük önkéntesek – bizonyították rátermettségüket Mindszent kilenc különböző pontján.

2018. szeptember 29-én, szombat délelőtt Mindszenten Hódmezővásárhely, Csongrád, valamint Szentes járás egységei vettek részt azokon a gyakorlatokon, ahol az önkénteseknek szakemberekkel karöltve kellett a hétköznapi életből vett vészhelyzeteket megoldaniuk.

Tátrai János tűzoltó alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei polgári védelmi főfelügyelője elmondta, a mai gyakorlat a Nemzeti minősítési rendszerbe illeszkedik, amit még az ENSZ alakított ki azért, hogy a mentési munkálatokkal foglalkozó csapatok egy egységes metódus szerint tudjanak dolgozni.

Európában egyedülálló módon, hazánkban az önkéntes csapatokat is eszerint a rendszer szerint minősítik, lehetőséget teremtve ezzel a gördülékeny, közös munkavégzésre. Az önkénteseknek öt évente kell ezt a minősítést megszerezniük, amire a mai napon szintén sor került. Így a szombat délelőtt nemcsak a gyakorlatozásról, hanem a bizonyításról is szólt.

Kilenc kárhelyszín szimulálta a mindennapok vészhelyzeteit: egy jármű vízből való kiemelése, kútba esett személy felhozása, a zsilipet elzáró akadály elhárítása, lángoló raktárépületből a bennrekedt munkások kimentése, valamint árvízvédelmi tevékenységek is szerepeltek a mentőcsapatok elé állított feladatok között, de a Sportcsarnokban egy befogadó helyet is ki kellett alakítani.

Az éles helyzethez hasonlóan, a mai napon is felállt egy operatív törzs, ami a Művelődési házban kapott helyet. A katasztrófavédelem munkatársaitól innen kapták a mentőcsapatok az utasításokat, mondhatni itt volt a gyakorlat esze.

Tudósítás, fotó: Vásárhely24


 

Kapcsolódó képek:

Összevont gyakorlat Csongrádban Összevont gyakorlat Csongrádban Összevont gyakorlat Csongrádban
>>> További képek a galériában <<<