Hírek

XI. Nemzetközi, IV. Kárpát Haza és a II. Visegrádi Négyek Hagyományőrző Tűzoltóverseny
2018. október 02. 08:30
A XIII. Kerületi Hagyományőrző Tűzoltó és Sport Egyesület ebben az évben is megrendezte a Hagyományőrző Tűzoltó versenyét Angyalföldön.

XI. Nemzetközi, IV. Kárpát Haza és a II. Visegrádi Négyek Hagyományőrző Tűzoltó versenyére idén külföldről 10 csapat érkezett (Szlovákiából, Horvátország, Erdélyből, Bosznia-Hercegovinából és Szerbiából).

Rendezvényünk fővédnökségét idén is elvállalta Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a BM OKF országos tűzoltósági felügyelője.

A díjátadón részt vett és díjat adott át a XIII. Kerület önkormányzatának részéről Borszéki Gyula alpolgármester, Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, Dr. Berki Imre tanácsos, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója, Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, Dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, Szabó Imre, a Szifire Kft vezetője és Béresné Papp Szilvia, a XIII. Kerületi Hagyományőrző Tűzoltó és Sport Egyesület elnöke.


A versenyen 24 csapat indult 9 különböző csoportban, így összesen 54 futamot láthatott a szépszámú közönség.

A kategóriában az első 3 helyezettet tárgyjutalomban részesítették, illetve 4 különdíj átadására is sor került.

A szervezők minden csapat részére emléklapot és ajándékcsomagot biztosítottak.


Férfi kategória:

III. helyezett:    XIII. ÖTE
II. helyezett:     Imrehegy
I.helyezett:       Vése ÖTE


Ifjúsági kategória:

III. helyezett:     Tűzoltó Gyerekek
II. helyezett:     Bródy középiskola
I. helyezett:      Dobos C.


Női kategória:

II. helyezett:     XIII. ÖTE
I. helyezett:      Dobos C.


Nemzetközi Senior kategória:

III. helyezett:    Karancs
II. helyezett:     Vése ÖTE
I. helyezett:      Kishegyes


Nemzetközi kategória férfi:

III. Kishegyes II.          csapata
II. Kishegyes I.             csapata
I.  Imrehegy                  csapata            


Nemzetközi kategória női:

III. Brestovac   csapata             Horvátrszágból
II. Kishegyes    csapata             Szerbiából
I. Gunaras ÖTE csapata            Szerbiából


Kárpát Haza férfi kategória:

III. Villám ÖTE
II. Kishegyes I.
I. Szilas ÖTE


Kárpát Haza női kategória:

III.  Kishegyes            
II. Brestovac              
I. Gunaras      


Visegrádi Négyek kategória:

III. Vése
II.  IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság
I. Szilas ÖTE


Az összesített eredmény alapján, a legjobb eredményt elérő csapat Szilas ÖTE Szlovákiából, akik a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal különdíját kapták, amit Borszéki Gyula alpolgármester adott át.

A legidősebb csapatnak járó különdíjat Karancs csapata kapta, ahol az átlag életkor 61 év volt.

A legfiatalabb csapatnak járó különdíjat a tűzoltó gyerekek csapata kapta, ahol az átlag életkor 8 év volt.

A rendezvény zárásaként Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok méltatta azokat a tűzoltókat, akik szabadidejüket nem sajnálva a hagyományok ápolásával foglalkoznak és egyben megköszönte a szervezők munkáját, melyet a verseny sikeres lebonyolítása érdekében végeztek.


 

Kapcsolódó képek:

XI. Nemzetközi, IV. Kárpát Haza és a II. Visegrádi Négyek Hagyományőrző Tűzoltóverseny XI. Nemzetközi, IV. Kárpát Haza és a II. Visegrádi Négyek Hagyományőrző Tűzoltóverseny XI. Nemzetközi, IV. Kárpát Haza és a II. Visegrádi Négyek Hagyományőrző Tűzoltóverseny
>>> További képek a galériában <<<