Hírek

VIII. Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny, IX. Ifjúsági Országos Tűzoltó Verseny – program
2018. július 06. 13:18
2018. július 7–8-án, Tatán zajlik a hagyományos és az ifjúsági tűzoltó verseny, amely a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közreműködésével valósul meg. A program és a versenyterv mellett a versenyek hátteréről is olvashatnak.

A verseny hátteréről

Az első hazai országos tűzoltó versenyt 1893. aug. 14-én, Szabadkán tartották, amely hagyományteremtőnek bizonyult. Az 1900-ben Párizsban megrendezett Nemzetközi Tűzoltó Kongresszuson és Versenyen a hazánkat képviselő Budapesti Önkéntes Tűzoltók versenycsapata harmadik helyezést ért el, ugyanakkor az 1906-os milánió versenyen a Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Testület aranyérmes lett. 

Az országos tűzoltó versenyeket a felnőtt önkéntes tűzoltók részére a MTSZ önállóan szervezi minden második évben, amelyekre meghívást kapnak a környező országok tűzoltó versenycsapatai is. A versenyek 1996-ig az ún. vizes szerelési formában, 1996-tól 2004-ig négyévente a Tűzoltóságok és Mentést Végző Szervezetek Nemzetközi Egyesülete (CTIF) a hagyományos tűzoltó verseny szabályai szerint, majd 2006-tól a CTIF versenyszabályai szerint (ún. száraz szerelési formában) zajlanak.

A vonatkozó versenyszabályoknak megfelelően a hagományos felnőtt női és férfi kategóriájú tűzoltó versenyen két versenyszámot tartanak, amelyek a következők:

- A kismotorfecskendő-szerelés, amelynek során a versenyzőknek össze kell szerelni a tűzoltásra alkalmas állapotba a tömlőket és a sugárcsövet.

- A 8x50 méteres váltófutás, amelynek során a versenyzőknek a pályán kell leküzdeniük a különböző akadályokat (1,6 m-es palánk, gerenda, kúszócső).

Az ifjúsági tűzoltó versenyen 10-16 éves korosztályban ifjúsági lány és fiú versenycsapatok versenyeznek a CTIF versenyszabályzatával megegyező magyar szabályzat szerint. A csapatok 10 főből állnak, lehetnek lány, fiú ill. vegyes összetételűek. Az indulók két versenyszámban mérik össze tudásukat: akadálypályán, illetve 400 méteres váltófutásban. A két versenyszámban elért összetett eredmény alapján kerül ki a győztes csapat.

A CTIF kétévente rendez Nemzetközi Ifjúsági Tűzoltó Versenyt; a legközelebbi 2019-ben lesz, Svájcban. Erre a rendezvényre utazhati a mostani ifjúsági verseny első helyezett lány és fiú csapata. A felnőttek részére a következő CTIF hagyományos nemzetközi versenye 2021-ben lesz, Szlovéniában, amelyre az idei verseny hazai legjobb női, illetve férfi magyar csapata utazhat.

Az idei versenyre a hazai rajok mellett határon túli magyar versenyzők is meghívást kaptak – Felvidékről, Székelyföldről és a Vajdaságból vesznek részt.

 

A rendezvény programja

2018. július 6. péntek

Időpont

Program megnevezése

Program helye

15:00-tól

Versenybírók érkezése, regisztráció, eligazítás, szálláshelyek elfoglalása.

Tatai Olimpiai Központ

15:30-tól

Versenypálya építése

Tatai Olimpiai Központ

16:00-19:30

Bejelentkezett versenycsapatok érkezése, regisztráció, szálláshelyek elfoglalása

Esély Alapítvány Tábora

18:30-19:30

Vacsora Bírók, technikai személyzet

Tatai Olimpiai Központ

18:30-19:30

Vacsora Versenycsapatok részére

Esély Alapítvány Tábora

20:30

Technikai értekezlet: a teljes szervező bizottság, versenyvezető, versenybírók, rendezők, technikai vezetők

Tatai Olimpiai Központ

konferencia terem

2018. július 7, szombat

Időpont

Program megnevezése

Program helye

7:30-8:30

Reggeli versenycsapatok részére

Esély Alapítvány Tábora

7:30-8:30

Reggeli bírók, technikai személyzet

Tatai Olimpiai Központ

8:00-12:00

Szombatra bejelentkezett versenycsapatok szállás regisztrációja, szálláshelyek elfoglalása

Esély Alapítvány Tábora, Főépület

9:00-12:00

Verseny I. forduló

Tatai Olimpiai Központ

11:00-12:30

Ebéd versenycsapatok részére

Esély Alapítvány Tábora

11:30-12:45

Ebéd bírók, technikai személyzet

Tatai Olimpiai Központ

13:00

Ünnepélyes megnyitó

Tatai Olimpiai Központ

13:30-17:00

Verseny II. forduló

Tatai Olimpiai Központ

16:00-tól

Tábori olimpia (ifjúsági csapatok)

Esély Alapítvány Tábora

17:30-19:30

Vacsora versenycsapatok részére

Esély Alapítvány Tábora

18:00-19:45

Vacsora bírók, technikai személyzet

Tatai Olimpiai Központ

21:00-23:45

Kulturális program

Esély Alapítvány Tábora

24:00

Takarodó

Esély Alapítvány Tábora

2018.július 08. vasárnap

Időpont

Program megnevezése

Program helye

7:00-8:45

Reggeli versenycsapatok részére

Esély Alapítvány Tábora

7:30-8:45

Reggeli bírók, technikai személyzet

Tatai Olimpiai Központ

7:00-9:15

Szálláshelyek átadása

 

9:30-09:45

Sorakozó és felvonulás az eredményhirdetéshez

Tatai Olimpiai Központ sportpálya

10:00-11:00

Ünnepélyes eredményhirdetés és záróünnepség

Tatai Olimpiai Központ) sportpálya

11:00-től

Hazautazás

 

 

A rendezvény helyszínei:

Esély Budapest Alapítvány tatai tábora (Tata, Fáklya utca 4., GPS: 47.64058, 18.34187), Tatai Olimpiai Központ (Tata, Baji út 21., GPS: 47.64691, 18.33592)                                                               

 

A versenyterv ide kattintva tölthető le (Excel formátumban).