Hírek

Júniusban lesz az I. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozó
2018. május 28. 15:40
A Magyar Tűzoltó Szövetség a Népfőiskola Alapítvánnyal és az NMI Művelődési Intézettel, valamint a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltózenekarával együttműködve 2018. június 1–3. között a Lakitelek Népfőiskolán rendezi meg az I. Kárpát-medencei Tűzoltózenekari Találkozót. A találkozón 9 hazai és külhoni tűzoltózenekar vesz részt, mintegy 240 résztvevővel. A rendezvény megvalósításában közreműködött, illetve támogata a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Nemzetpolitikai Államtitkárság is, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lebonyolításával.

A rendezvény kiemelt célja a magyarországi és a határon túli, magyarlakta régiókban működő önkéntes tűzoltózenekarok szorosabb együttműködésének kialakítása, valamint szakmai fórum biztosítása számukra. 

A zenekarok 2018. június 2-án, szombaton, 11.15 órától flashmobbal mutatkoznak be a közönségnek. Lakiteleken Szabadka Fúvószenekara, a Szentegyházi Tűzoltózenekar és a Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltózenekara játszik. Tőserdőn a csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet, a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar, továbbá a beregszászi székhelyű Kárpátaljai Önkéntes Tűzoltók Fúvószenekara lép fel. Kecskeméten Ózd Városi Fúvószenekar és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület zenekara, a Hegykői Tűzoltózenekar, valamint a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület Fúvószenekara várja az érdeklődőket.

A gálakoncertre 2018. június 2-án 17.00 órától kerül sor Lakitelek Népfőiskolán. Térzenét ad és a himnuszt eljátssza a Katasztrófavédelem Központi Zenekara. A fellépésen közös meglepetés produkcióra is sor kerül. 

A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

 

Támogató: