Hírek

MTSZ küldöttgyűlés Budapesten – korszakhatáron
2016. november 21. 08:37
A Magyar Tűzoltó Szövetség 2016. november 18-án, Budapesten tartotta éves küldöttgyűlését a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tanácstermében, ahol az öt napirendi pont közül kettőben nagyhorderejű, a jövőbeni feladatok irányát várhatóan meghatározó döntés született.

A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM OKF megbízott főigazgatója, Dr. Bérczi László tű. dandártábornok, a BM OKF országos tűzoltósági főfelügyelője, Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke. 

Dobson Tibor tű. dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke a vendégeket köszöntve kiemelte, hogy részvételük az elmúlt időszak szövetségi munkájának elismerése is.

Csampa Zsolt államtitkár úr hozzászólásában mintegy megerősítette az elnök szavait, amikor a Belügyminisztérium elismerését tolmácsolva megállapította, hogy a támogatások jó helyre kerültek, jelentős fejlesztéseket tettek lehetővé, amelyek mögött nagy teljesítmények vannak. Ezt a munkát a lakosság is elismeri – mondta.

Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy hozzászólásában példaértékűnek nevezte a szövetség és tagozatainak működését, amelynek záloga az OKF és az MTSZ közötti együttműködési megállapodás. Az elmúlt időszak fejlesztéseinek hatásaként a mentő tűzvédelem területén az ún. fehér foltok mára kezdenek eltűnni, ami óriási eredmény és csak közös erőfeszítéssel érhető el. Különösen fontos célkitűzés a beavatkozási idő 10 percre csökkentése, ezt segíti elő, hogy ma már 39 önállóan beavatkozó ÖTE van az országban, 556 egyesülettel van együttműködési megállapodás és a pályázati támogatásokból 500 millió forint az egyesületeknek, 100 millió pedig a mentőszervezeteknek jutott. Mindezen felül 5 db gépjárműfecskendő átadására is sor került. Ez utóbbi a jövőben, az állami fejlesztésnek köszönhetően, növekedhet. Eközben az Önkormányzati Tűzoltóságok támogatása is növekedett, ahol a műszaki fejlesztésben és a képzettségben is előrelépést terveznek. Ez utóbbi téren a parancsnoki tisztséget szakmai felsőfokú végzettséghez kötik. A 66 működő létesítményi tűzoltóságnál is képzési változások várhatók.

Elsők között tájékoztató hangzott el a küldöttgyűlést követő időszak szakmai, társadalmi és sporteseményeiről, különös tekintettel a 2017. évi CTIF versenyekre, és azok költségvetési támogatásáról döntöttek, elismerve és elfogadva, hogy a Willachban tartandó nemzetközi versenyen a résztvevő csapatok hazánkat és a tűzoltó mozgalmat képviselik. Az országos verseny pedig Székesfehérváron lesz megrendezve.

Ezt követte a 2017. évi munkaterv és költségvetési terv megvitatása és elfogadása, amely előtt Hegymegi Ildikó gazdasági vezető szigorúan a számokról és a lehetőségekről szólt, míg és Stockerné Egyed Emília  hozzászólásában kiemelte a pontos és időbeli elszámolások fontosságát.

Dobson Tibor elnök úr előterjesztésében a továbbiakban egy újabb szakterület a szervezeti Szakmai Bizottság megalakítását javasolta, amely már a balatonföldvári kibővített elnökségi ülésnek is napirendi pontja volt. Az elmúlt években jelentősen változott a bevetések szerkezete, egyre több speciális mentési feladat adódik, ami elkülönült ismereteket, képességeket és technikákat igényel. Ennek elismerésével és a szervezeti keretekbe emelésével a Szövetség erősödik, érvelt az Elnök. Ezt elfogadva néhány hozzászóló, talán elsősorban szervezeti okokból aggályait is jelezte, de a nagy többség egyértelműen támogatta ezt a jelentős változást és Balázs Lászlót választotta a bizottság vezetőjévé.

Ugyancsak Dobson Tibor elnök terjesztette elő az MTSZ köztestületté történő átalakítását kezdeményező, előzetesen írásban a küldötteknek kiküldött anyagot.   

A vita során a hozzászólók egyértelműen támogatták az előterjesztést, amiről Kardos Pál, az OPSZ alelnöke gyakorlati tapasztalatai alapján adott az előnyöket és a nehézségeket is bemutató képet a megalapozott döntéshez. Ezt követően a küldöttgyűlés az előterjesztést elfogadta.

Varga Ferenc tű. ddtbk. a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, aki a Szövetség történetének kutatójaként részleteiben ismeri a folyamatokat, meleg szavakkal méltatta a Szövetség eddig megtett útját és azokat a korszakos döntéseket – szervezeti Szakmai Bizottság megalakítása, a köztestületté válás kezdeményezése –, amelyeket a küldöttgyűlés meghozott. 


 

Kapcsolódó képek:

MTSZ küldöttgyűlés Budapesten – korszakhatáron MTSZ küldöttgyűlés Budapesten – korszakhatáron MTSZ küldöttgyűlés Budapesten – korszakhatáron
>>> További képek a galériában <<<