Hírek

Újabb önállóan beavatkozó: Akasztó ÖTE
2016. augusztus 02. 10:25
Az akasztói önkéntesek 2016. július 9-én teljesítették a rendszerbeállító gyakorlatot, így augusztus 1-jétől – Bács-Kiskun megyéből másodikként – önállóan, a hivatásos tűzoltók segítsége nélkül is beavatkozhatnak.

Akasztón már 1913-ban működött önkéntes tűzoltó testület; a mai ÖTE ennek jogutódjaként, 2005-ben kezdte meg a tevékenységét. Folyamatosan bővítették eszközállományukat, 2015 márciusában pedig átadták a minden igénynek megfelelő, felújított szertárat. Az akasztói önkéntesek a település határain túl is indulnak bevetésekre – részt vettek például a 2013-as dunai árvízi védekezési munkálatokban is (Solt településen). 2013-tól idáig összesen 67 káresetet számoltak fel.

Tudósítás és fotó: BM OKF