Hírek

Súlyos viharkárok Szabolcsban
2016. június 22. 14:08
Majdnem ezer épületet rongált meg a vihar, amely jégesővel érkezett Szabolcs-Szatmár Bereg megyébe június 20-án. A helyreállítás egész éjszaka, sőt, még másnap reggel is folyt.

Nagy erejű széllel és jégesővel érkezett az a pusztító vihar, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén csapott le. A lehulló diónyi méretű jégdarabok az állapotfelmérések alapján közel ezer épületet rongáltak meg összesen tizenhárom (Rozsály, Zajta, Méhtelek, Garbolc, Uszka, Kishódos, Nagyhódos, Gacsály, Nyírkáta, Magosliget, Botpalád, Tiszabecs és Csenger) településen. Főleg a palatetős ingatlanok károsodtak súlyosan, de a leszakadt faágak és a lerepülő cserepek is sok gondot okoztak.

Az életveszély elhárítása és a károk felszámolása még kedd reggel is nagy erőkkel folyt. A hivatásosok mellett számos önkormányzati és önkéntes tűzoltó is részt vett a munkákban, amelyet Rozsályban, a katasztrófavédelem által létrehozott operatív törzs irányított. 

A helyszíni munkálatokban részt vevő több mint száz önkéntest – akik Békés, Borsod, Heves, Pest, Somogy és Zala megyéből érkeztek – kitartásukért és odadó munkájukért köszönet és dícséret illeti!

Fotók: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

További fotók: Zempléni Lánglovagok, Manesz Soltész István


 

Kapcsolódó képek:

Súlyos viharkárok Szabolcsban Súlyos viharkárok Szabolcsban Súlyos viharkárok Szabolcsban
>>> További képek a galériában <<<