Hírek

Magyar Tűzoltó Szövetség – hogyan formáljuk a közvéleményt?
2021. február 10. 14:39
Már-már közhely, hogy kommunikáció nélkül jó eséllyel a legnagyobb erőfeszítések is elismerés nélkül maradnak. Ezért a Magyar Tűzoltó Szövetség egyik kiemelt feladatának tartja azt, hogy az önkéntes és önkormányzati tűzoltók erőfeszítéseire minél több téren felhívja a figyelmet. Összefoglaló arról, mit tettünk ezért az utóbbi években.

Honlap és Facebook

Először 2018 októberében jelentkeztünk heti válogatásunkkal, amelyben az önkéntes és önkormányzati tűzoltók előző heti bevetéseit szeretnénk bemutatni. Az azóta (majdnem) minden héten jelentkező összeállítás elsődleges célja, hogy egy központi felületen mutassa meg: az önkéntes és önkormányzati tűzoltók a hivatásosokkal párhuzamosan (néha velük együtt, néha egyedül) rendkívül sokat tesznek Magyarország biztonságáért.

  • Facebook: 2018-ban 381 poszt, 2019-ben 459 poszt, 2020-ban 1044 poszt
  • Honlap: 2017-ben 130 bejegyzés, 2019-ben 91 bejegyzés, 2020-ban 232 poszt

Facebook-oldalunkat már 2600-nál is többen követik. A követők és a posztok magas száma azonban nem elsősorban nekünk szól. Sok önkéntes tűzoltó egyesület nagyon aktív a közösségi médiában; fotókkal színesítve mutatják be a saját munkájukat, a közösségformáló tevékenységüket. Mi ezeket a bejegyzéseket igyekszünk közzétenni, megosztani – azért, mert ha egyetlen központi oldalon megjelenítve sokkal látványosabban lehet megmutatni, hogy az önkéntesek és az önkormányzati tűzoltók oroszlánrészt vállalnak hazánk tűzvédelmében.

2020-ban (sajnos) egy újabb összefoglaló-sorozattal kellett bővítenünk a kommunikációnkat: az önkéntesek a koronavírus-járvánnyal is felvették a harcot. Ki fertőtlenítéssel, ki társadalmi munkával, de önkéntesen, szabadidejüket áldozva erre (is).

 

Tagszervezeti honlapok

2018 áprilisában indítottuk útjára tagszervezeti honlaprendszerünket, melynek keretében a budapesti és megyei tűzoltó szövetségek, illetve az ÖTOSZ és LTSZ számára fejlesztett, egységes külsejű és keretrendszerű honlapok indultak útjukra, amelyen keresztül az adott tagszervezet szabadon kommunikálhat. Mivel tudjuk, hogy az ilyen honlapok tartalommal megtöltése nem kis feladat, ezeket az oldalakat az indulás óta sem hagytuk magukra:

  • az MTSZ központi honlapján megjelenő hírek automatikusan megjelennek az összes tagoldalon is,
  • a megyei oldalakra 2020-ban elkezdtük feltölteni a heti beavatkozásokat összesítő válogatás vonatkozó eseteit (tehát pl. a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség honlapjára a somogy megyei eseteket és így tovább),
  • idéntől pedig a megyei vonatkozású „színes hírekkel” is igyekszünk bővíteni a repertoárt.

 

Kommunikáció a kormányzati szervek felé

Természetesen a háttérben folyamatosan dolgoztunk a Kormány, illetve a kormányzati szervek felé történő kommunikáción is. Ennek eredménye például:

Idei célunk a kommunikáció terén nem igazán változott: továbbra is szeretnénk ezt az irányt tartani, és ugyanígy fejlődni tovább. Az eddigiekért pedig köszönet illeti az összes tagszervezetünket:

 

„Istennek dicsőség, egymásnak segítség!”